Volt egy ikertestvérem, aki nem született meg? – Kérdések, ami segít felismerni a láthatatlan kötődést

Lehet, hogy te is éreztél magadban valamiféle magyarázhatatlan hiányt. Egy olyan belső űrt, amit sem a kapcsolatokkal, sem sikerrel vagy munkával, sem szeretettel nem tudunk teljesen betölteni. Mert ez nem pótolható semmi mással, most már én is tudom. Ugyanis sokszor ennek a gyökere sokkal korábbra nyúlik vissza, konkrétan az életünk legelső pillanataiba, az anyaméhbe.

Mi az a meg nem született iker jelenség?

A meg nem született iker (vagy más néven elveszett iker szindróma, ahogy a pszichoterápiában hívják) azt jelenti, hogy a fogantatáskor ikerterhesség indult, de az egyik magzat a várandósság korai szakaszában elhalt, felszívódott vagy kilökődött.
A másik magzat – aki végül megszületett – lelkileg sokszor megőrzi ennek az emlékét, anélkül, hogy tudatos szinten tudna róla. Ez a tapasztalat, amit a test és a lélek is őriz, felnőttkorban különféle formákban jelenhet meg:

  • állandó hiányérzet, „valaki/valami mindig hiányzik” érzése,
  • bűntudat vagy önszabotázs, amikor siker közelébe kerülünk,
  • intenzív kötődési minták: kapaszkodás vagy hirtelen elzárkózás,
  • fizikai tünetek vagy lelki lehangoltság, amire nincs egyértelmű magyarázat,
  • erős érzékenység mások energiáira, hangulataira,
  • túlzott empátia, segíteni akarás
  • párkapcsolati nehézségek: nincs párkapcsolat, félelem a kapcsolat végétől, társfüggőség, stb..

Ezek a minták nem tudatos döntések, hanem a legkorábbi életszakasz lenyomatai. A témához szeretettel ajánlom Angster Mária Ikertörténetek című könyvét, ebben így ír róla:

“A testvér elvesztésének emléke nem múlik el – a lélek emlékezik akkor is, ha az elme nem tud róla.”

Miért érdemes erről tudni?

Amikor felismered magadban, hogy talán volt egy meg nem született ikertestvéred, az nem diagnózis, hanem lehetőség a feloldásra, a gyógyulásra. A tudatosítás segíthet abban, hogy megértsd önmagad működését, a kapcsolati mintáidat, a félelmeidet vagy a belső hiányérzeted forrását.

Számomra ez óriási megkönnyebbülés volt, amikor tisztán ráláttam egy családállítás közben, hogy a félelem a veszteségtől, az állandó segíteni akarásom és a túlérzékenységem mind egy történetből indultak. Ebből az anyaméhben megélt egységközösségből, majd hiány és veszteségélményből. Felszabadító volt megélni ezt állításban és feloldani a múlt terheit, elengedni mindent, ami kötött ebbe az érzetbe és helyet adni az ikertestvérnek is a családban, hiszen lélekszinten ő is hozzánk tartozik, és már látom őt.

Töltsd le a kérdéssort

Készítettem egy 25 kérdésből álló önreflexiós kérdéssort, amely segít abban, hogy ránézz, vajon neked is volt-e ikertestvéred. A kérdések között találsz olyat, ami a testedre, érzelmeidre, kapcsolataidra és belső megéléseidre vonatkozik. Ha több válasz is megszólít, az azt jelezheti, hogy érdemes lehet tovább foglalkozni ezzel a témával.

Töltsd le a „Volt-e meg nem született ikrem?” kérdéssort itt

Mit tehetsz, ha felismered magadban ezt a mintát?

Ha a kérdések hatására elérzékenyültél vagy mély felismeréseid születtek, fontos tudnod: van lehetőség a feloldásra.

  • Családállítás – ahol biztonságos térben, kíséréssel találkozhatsz az elveszett iker energiájával, és békét hozhatsz ebbe a kapcsolatba. Egyéni és csoportos állítás formájában is működik.
  • Terápia és önismereti munka – ahol feldolgozhatod a gyász és a hiány különböző rétegeit.
  • Olvasás – pl. Angster Mária vagy Alfred és Bettina Austermann írásaik, könyveik mélyebb megértést adnak. (Angster: Ikertörténetek, Austermann: Dráma az anyaméhben)
  • Kapcsolódás a természethez, alkotáshoz, mozgáshoz – hogy a tested és lelked újra harmóniába kerülhessen, és kivezesd a testedből sejt szinten is az eltárolt fájdalom és veszteség érzését.

Összegzés

Az ikervesztésről való tudás nem fájdalmas igazság, hanem kulcs a lelki egészséghez, önszeretethez és kiteljesedéshez. Ahogy megengeded, hogy ez a történet felszínre jöjjön, úgy kezd visszatérni az életöröm és a belső béke.

Ha tovább mennél ebben a témában, szeretettel ajánlom neked az Ikervesztés című előadásomat, amelyet itt tudsz megvásárolni. Mivel én is érintett vagyok az ikervesztésben, így saját élményeken keresztül szeretném bemutatni ezt az érzékeny témát.